Rózsa Nyugdíjas Egyesület Farmos
Rózsa Nyugdíjas Egyesület Farmos
Fejléc
 KÖSZÖNTJÜK
A RÓZSA NYUGDÍJAS EGYESÜLET
HONLAPJÁN

 

Egyesületünk működését támogatják:
HELYI ÖNKORMÁNYZAT,  NCA,  NCSSZI
 
Menü
 
Cimünk

Elérhetőségünk:

Rózsa Nyugdíjas Egyesület

2765 Farmos

Rákóczi út 6.

Telefon:

Szegedi Tibor

elnök

06-30-234-7262

e.mail

farmosirozsa@indamail.hu

Hozzászólásaikat és észrevételeiket ezúton is köszönjük!

 

A honlapot  szerkeszti:
Esztergályos Jánosné

 

 
Bemutatkozás

    Szeretettel köszöntjük Önt, aki a nyugdíjas korhatáron túli emberek élete iránt érdeklődik. Nyugdíjasnak lenni nemcsak azt jelenti, hogy valami elmúlt, hanem azt is, hogyan kezdjük el építeni az időskori boldogságunkat közösségi keretek között. A közösségi erő mutatja, sok dolgunk van még a világban és találunk magunknak feladatokat.

Szervezetünk 1978-ban nyugdíjas klubként alakult, 2007. óta bíróságon bejegyzett egyesületként működik. Az alapítók azzal a céllal hozták létre, hogy a falu nyugdíjasait minél nagyobb számban bevonják a közösségi életbe, mert a kemény munkával töltött évtizedek után sem lehet megállni, szükség van szabadidejük hasznos, tartalmas eltöltésére.

Egyesületünk működésének célja az alapszabályzatunkban megfogalmazottak szerint: a tagság érdekvédelme, képviselete, szabadidős, kulturális programok szervezése, kapcsolattartás más civil szervezetekkel. Éves programmal működünk. A működéshez szükséges költségeket tagdíjakból, pályázati forrásokból, önkormányzati támogatásból, önkéntes anyagi hozzájárulásból és magánszemélyek patronálásából fedezzük. Tagjai vagyunk az Életet az Éveknek Országos Szövetségének.

Rendszeres összejöveteleket tartunk – kéthetente hétfői napokon -, ahol lehetőség van kötetlen beszélgetésekre, megoszthatjuk egymással gondjainkat, örömünket. Rendszeresen részt veszünk településünk rendezvényein, kapcsolatot tartunk a helyi civil szervezeteken kívül a környező települések nyugdíjas klubjaival. Jelenleg is működik egyesületünk keretein belül az asszonykórus, akik fellépéseikkel településünket ismertté teszik. 2012-től kézműves csoport is megkezdte működését, akik igyekeznek minél több kézműves hagyományt felkutatni és ápolni, a következő nemzedék számára megőrizni mindent, ami érték.

Köszönjük mindenkinek, akik bármilyen módon eddig is, és a jövőben is támogatják egyesületünket.

Szegedi Tibor

elnök

 

 

2 hozzászólás
Idézet
2011.12.18. 11:34
Tarjáni Zsolt

Talán ez olvashatóbb lesz,mint az előző.

Gratulálok az  szép,tetszetős honlaphoz!

Ez is bizonyítja:nem csak a 20 éveseké a világ!

 

Az Életmód Egyesület tagsága nevében áldott,szeretetben gazdag Karácsonyi Ünnepeket,és boldog Űj Esztendőt kívánok a Farmosi  Rózsa Nyugdíjas Egyesület valamennyi kedves tagjának.

 

kari-235

 

 

 

 

 

 

 

Idézet
2011.12.18. 10:13
Tarjáni Zsolt

Gratulálok a szép és új megjelenésú honlaphoz!

 Ide nagyon jól illik a  szlogen:Nem csak a 20 éveseké a világ!

Nagyon fontos,hogy egy ilyen aktív egyesület eseményei minél több emberhez eljussonak!

 

Végezetül az Életmód Egyesület tagsága nevében, Áldott,Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánok a Rózsa Nyugdíjas Egyesület minden tagjának.

 
Naptár
2012. Május
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Társlapok
 
Farmosi lapok
 
Hasznos
 
Óra
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

***Ajándék tanfolyam útkeresõknek a tiszta forráshoz! Ha nem hagysz ki fejezetet a végére saját magad mestere leszel    *****    Esti gimi 23 alattiaknak ingyenesen! Esti tagozatos gimnáziumot keresel? Érettségi felkészítõ oktatás szakközépiskolánkban - Kattints ide!    *****    Magyarország legnagyobb online játékközössége! Megannyi újdonság vár! Rengeteg új lehetõség! Regisztrálj most!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    Jang Keun Suk - Ismerd meg Ázsia Hercegét! :) Képek, videók, fordítások. Gyere és nézz be! :) ~ JangKeunSuk.gportal.hu    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER!    *****    Szereted a KAT-TUN fiú bandát vagy a NO.6 animét? Nézz be hozzám, napi frissekkel várlak! :) KAT-TUN & NO.6 <3    *****    INTERNETES MUNKALEHETÕSÉG! Kommunikációs - kapcsolattartó munka, fõállás mellett végezhetõ!Jelentkezz! KATT.    *****    LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!    *****    ~ Forever Young ~ egy blog, egy író, sok ezer gondolat... Az író, aki örökké fiatal akar maradni. ~ Forever Young ~    *****    MWD Design - Olcsó, egyedi oldal létrehozása, G-Portálos, e107-es és Joomlás oldal designolása, matrica készítés...    *****    EGY SZERELMES NÕ VISZONTAGSÁGAI! Õszinte vallomás szexrõl, szerelemrõl, flörtölésrõl!    *****    Ingyenes nappali OKJ képzések - több mint 40 féle szeptemberben induló tanfolyam INGYEN - foglald le a helyed MOST ITT!    *****    Tatabányán és környékén könyvelés, adóbevallás, bérszámfejtés, adótanácsadás szolgáltatás    *****    A Magyar Telekom még mindig nem döntött, hogy ki fizeti a telefonadót - Legfrissebb hírek a mobilszolgáltatókról    *****    G-Portál História - A G-Portál történelme kezdetektõl a napjainkig. Játékok, nyeremények és sok más. :)    *****    JOSH HUTCHERSON // HUTCHERSONLINE // Josh Hutcherson magyar rajongói oldala | JOSH HUTCHERSON // HUTCHERSONLINE //    *****    Kinyílt Magyarország egyetlen mûködõ Booboo Stewart rajongói oldala!Ismerd meg Booboo-t!Nézz be az oldalra,nem bánod meg    *****    Saját készítésû designok, rajzok, írások és fotók garmadája található meg nálam. Egy pillantást megér, nem? Chrome~